INTRO
„Civil” munkámból hazafelé jövet – mert hogy Petra beszámolókból nem lehet megélni – a metróban kísértetiesen hasonló kérdések foglalkoztattak, mint a februári Apocalyptica koncert előtt. Vajon milyen egy „ilyen” buli? Milyen lesz a közönség összetétele? Milyen lesz a hangulat? Sokan lesznek vajon?
Sok plakátot a városban nem láttam, plakát helyett viszont volt tavaszi napsütés, ami az elmúlt napok majálist áztató esői után tényleg azt a benyomást keltette az emberben, hogy Isten is áldását adja a mai estére. Igaz, úgy gondoltam, hogy a koncertet már kint a szabadtéren rendezik; mint kiderült: nem így lett. (A 10 fok alatti estére való tekintettel írhatom: szerencsére.)
Rövid (f)elkészülés után sietve indultunk el otthonról, egyrészt, mert volt egy olyan megérzésem, hogy a program a meghirdetett nyolc óra előtt már kezdetét veszi, másrészt meg kihasználtuk gyermekünk délutáni sziesztáját: egy háromévesnek nehéz elmagyarázni, miért lécelnek le ilyenkor a szülők. Főleg, hogy Dettike nagy Petra rajongó, abból kifolyólag, hogy az egyik új dal refrénjét – „too big, too big, too big to fail” – tubikként értelmezi, és nagyon szereti a galambokat.